A kvantumbit vagy qubit abban különbözik a hagyományos
bittől, hogy kvantum-szuperpozíció állapotban felveheti egyszerre a 0 és 1
értéket, ebből kifolyólag 2 qubitnek egyszerre 4 értéke, 8 qubitnek pedig
256 értéke is lehet ugyanabban az időben. Minél több qubit kapcsolódik össze,
annál nagyobb lesz a "felbontás".
1998-ban az IBM, az MIT, a
Kaliforniai és az Oxford Egyetem kutatói egy olyan
megoldást dolgoztak ki, amivel a kvantumbitek hosszabb ideig megőrzik
kvantummechanikai tulajdonságaikat. Azelőtt nem sikerült
megfelelően hosszú ideig stabil állapotban tartani az atomokat ahhoz, hogy
legalább egy egyszerű algoritmust elvégezhessenek velük. Egy-másfél évtizeddel
ezelőtt a kvantumállapotokat csupán egyetlen nanoszekundumig lehetett
megőrizni, de azóta sok ötlet született arra, hogy miként lehetne hosszabbítani
ezt az időt. Az IBM
eljárásai egyikét a Yale Egyetem kutatóinak segítségével valósították meg, ahol egy
mikroszekundumig, később 100 mikroszekundumig is képesek voltak megtartani a
qubitek kvantumállapotát. Minél tovább tudják húzni ezt az időt, annál több
qubitet tudnak összekapcsolni így annál bonyolultabb algoritmusokat tudnak
végrehajtani. Sokféle hétköznapi példával lehet szemléltetni a
szuperpozíciót, a legnépszerűbb példa a Schördinger macskája.
Mi a kvantumbit vagy qubit?
A qubiteket egy
molekulában lévő atomok magjainak spinjei jeleníti meg. Mágneses térbe helyezve
ezt a molekulát, ideális esetben, a mágnesesség irányába beálló spinhez logikai 0, az
ellentétes irányba beálló spinhez pedig logikai 1 rendelhető (a valóságban a mágneses tér hatására az állapotok átrendeződhetnek, átalakulhatnak vagy összefonódhatnak).
A qubitok nem kizárólag az atommagok spinjeiből állnak. A qubit bármilyen kétállapotú kvantumrendszer lehet, amely képes a 0 és 1 értékeket felvenni. Például egy elektron spinje is szolgálhat qubitként.
Mi a spin?
Hogyan vehet fel egy qubit egyszerre két állapotot?
Mágneses térben, a különböző spin-irányú magállapotok más-más energiával rendelkeznek. Ha az energiakülönbség arányos az elektromágneses tér frekvenciájával, akkor rezonancia lép fel. Ekkor az atom állapotfüggvénye a két spin állapotfüggvény lineáris kombinációjaként írható fel. Fontos megjegyezni, hogy a Pauli elv alapján egy rendszerben nem lehet két elektron ugyanabban a kvantumállapotban, tehát legfeljebb két állapotnak mindenképp léteznie kell, nevezzük ezt 1. és 2. állapotoknak. Nyilvánvaló hogy az 1. és 2. állapotok valószínűségi összege P1+P2 = 1 (P1 nem egyenlő P2). Na most egy ilyen kétállapotú atom, a rezonáns elektromágneses térben nem tud állandósult állapotot felvenni, az 1. és 2. állapotok valószínűsége oszcillálni kezd, de továbbra is igaz a P1+P2 = 1 állítás, minden pillanatban.
Egy
kis zárójelt nyitva, a molekula spinjeinek elektromágneses
térbeli viselkedését első közelítésben Isidor Isaac Rabi rezonancia-effektusa
írja le. Az ő nevéhez fűződik az atom és az
elektromágneses tér csatolásakor keletkező frekvencia, a Rabi-frekvencia.
Bezárva a
zárójelt, ha a rezonanciafrekvenciát impulzusszerűen alkalmazzuk, és egy impulzus
hossza a Rabi frekvenciához tartozó periódusidő negyedéig tart, akkor a spin
összefonódott kvantumállapotba kerül, azaz 1/2 valószínűséggel lesz az 1. és 1/2
valószínűséggel lesz a 2. állapotban. Nevezzük az 1. állapotot logikai 0-nak, a
2. állapotot logikai 1-nek. Az atommag spinje ebben az értelemben tudja a klasszikus 0
vagy 1 állapot mellett az összefonódott (entangled) állapotot is tárolni. A két
valószínűség az impulzus időtartamával állítható, például ha a Rabi-frekvencia
periódusának csak feléig tart az impulzus, akkor a logikai 0-ra beállt spin
P1=1 valószínűséggel átvált logikai 1-re, és fordítva.
Miért nem tudja tartani az összefonódott állapotot?
Mert csak a "0" kvantumállapot van termodinamikai egyensúlyban a környezettel. Mind az "1", mind az összefonódott állapothoz nagyobb energia tartozik. Ez utóbbi kettő mind gerjesztett állapot, tehát a magára hagyott rendszer egy idő után vissza fog állni a legkisebb energiájú állapotába, mit sajátállapotnak nevezünk. A visszaállást pedig relaxálásnak vagy dekoherenciának nevezzük. A klasszikus fizikai rendszerekben a dekoherencia jelensége nagyon gyors, itt viszont elég lassú ahhoz, hogy egy-két számítási műveletet végrehajtsunk. Bonyolultabb számításokhoz a dekoherencia jelenséget késleltetni kell.
Hogyan nyújtják meg az összefonódott állapot időtartamát?
Ez a nyitott kérdés, erre keresik a legjobb választ. Van pár elmélet, miszerint abszolút nulla fok közelében kell tartani az atomokat, ugyanis ekkor csak a kvantummechanikai mozgás a meghatározó.
Milyen molekulákból építik a számítógépet?
A processzor például hidrogén és klóratomokból állhat, kloroform molekulákból. Tudni kell róla, hogy egy szén, egy hidrogén és három klór atomból álló szerves vegyület. Ebben a molekulában a szén és hidrogén atomok spinjének rezonanciafrekvenciája eltérő egymástól és jellemzően a másik atom spinjének logikai állapotától függ. Tudván ezt és ismervén a kloroform szerkezetét (a szénatomhoz kapcsolódik három klór- és egy hidrogénatom) elmondhatjuk, hogy négy, szelektíven címezhető rezonanciafrekvenciával van dolgunk.
Hogyan valósítják meg a több qubites kvantumregisztereket?
Minden atom alapenergiájú stacionárius állapota és első gerjesztett állapota összefonódhat. A kvantumregiszter nem más, mint ilyen kétállapotú elemek egymás mellé helyezett, összefonódott lánca. Egy ilyen láncot akkor nevezhetünk kvantumregiszternek, ha celláinak általános állapota a stacionárius sajátállapotok szuperpozíciója. A kvantumregiszter tehát összefonódott qubitekből épül fel. Tudjuk, hogy két összefonódott qubitnek egyszerre négy sajátállapota van, így n qubitbő álló regiszternek egyszerre 2^n sajátállapota lehet.
Hogyan állítanak be egy bitsorozatot a kvantumregisztereken?
Először a molekulát alapállapotba (ground-state) hozzák, vagyis a legkisebb energiájú állapotba. Ezt úgy érik el, hogy erős mágneses térnek kitéve, lassan hűteni kezdik, míg fel nem veszi a "0" állapotot (8 qubites regiszter esetén a "00000000" állapotot). Ebből az alapállapotból, megfelelő pi- időtartamú impulzusok egymás utáni alkalmazásával tetszőleges bitsorozat állítható be a molekulán. Mivel a rendszer lineáris és konzervatív, a Schrödinger egyenletnek tesz eleget, így minden reverzibilis. Ezt úgy kell érteni, hogy míg egyik impulzus átkapcsolja a bitet, a másik rögtön vissza is kapcsolja. Ha az impulzus időtartama 1/2pi akkor a regiszter úgynevezett koherens szuperpozícióba kerül. Például, ha ezt az 1/2pi impulzust az első qubiten használjuk akkor a regiszter (1/2 "00000000" + 1/2 "10000000") kvantumállapotba kerül.
Hogyan hajtják végre a logikai műveleteket a kvantumregisztereken?
Logikai kapukkal. A kapuk be- és kimenő bitjeinek száma azonos kell legyen, hogy az invertálhatóság fennmaradjon. A kvantumszámítógép esetén a legegyszerűbb kaput, a NOT kaput a pi-impulzussal oldják meg, hisz az invertálja a qubiteket. Tipikus a C-NOT (Controlled NOT) kapu. Ennek két bemenete van, feladata, hogy átkapcsolja a második qubitet akkor és csakis akkor, ha az első qubit "1" állapotban van.
Matematikailag
a kvantumregiszterek tartalmát komplex számokból álló vektorokkal
reprezentálhatjuk. A vektorok "hossza" (az abszolút értékek
négyzetösszege) minden állapotban 1.
Összességében miből áll egy kvantumszámítógép?
A legegyszerűbb példa az egyetlen kvantumregiszterből álló kvantumszámítógép. Ennek tartalma az induláskor lenullázódik, majd rezonáns impulzussorozatokkal beállítják a bemenetei értékeket. Egy újabb impulzussorozat az algoritmust kielégítve NOT és C-NOT logikai műveleteket hajt végre, a regiszter tartalmát lépésről lépésre változtatva. Az algoritmus végeztével NMR (Nuclear Magnetic Resonance) spektroszkópiával kiolvassák az eredményt - legalább is a NMR eleven működő számítógépek esetén, ahol a számítógép egy folyadékban úszkáló molekula, erős mágneses kamrában. Fontos megjegyezni, hogy ez az elképzelés a NMR-spektroszkópia speciális alkalmazásaihoz kapcsolódik. A kvantumszámítógépek más technológiákat, például szupravezető áramköri elemeket vagy kvantumpontokat is alkalmaznak a kvantumbitek és kvantumkapuk létrehozásához és manipulálásához.
Mik a megvalósítás akadályai?
A kvantum-szuperpozíció jellemzője, hogy csak addig marad stabil, amíg a kvantumbit nem kerül kölcsönhatásba a környezetével. Ezért nagyon fontos a kvantumrendszerek izolálása. Legbiztosabban adatbevitelkor, valamint a kimenet mérésekor kerül kölcsönhatásba a környezettel, ekkor a felhasználás szempontjából fontos kvantumállapot gyorsan összeomlik, és a benne tárolt kvantuminformáció elvész (dekoherencia). Nagy lépés lesz, ha sikerül egyszer egy ilyen elszigetelt környezetet teremteni.
A következő berendezés egy teljesen új fagyasztási módszert kínál:
Az UCLA (University of California, Los Angeles) fizikusai egy olyan technológiát dolgoztak ki, ami tulajdonképpen két hagyományos atomhűtéses technológiát kombinál (a magnetooptikait és az ioncsapdásat), ahol a feltöltött bárium-klorid molekulákat egy ultrahideg kálcium-atomfelhőbe merítik. A többi technológiával ellentétben ez több száz típusú molekulával is működik és sokkal könnyebb kivitelezni. A molekuláris rendszereket vákumban izolálják el a külvilágtól, gyakorlatilag a semmi közepén lebegtetik ezeket. "Ahelyett, hogy az információt a könnyen megbomlandó atomenergia állapotokban tárolnánk, sokkal hatékonyabb, hogyha a molekulák forgási állapotait használjuk a tárolásra. A forgó molekula legalacsonyabb forgási energiaállapota jelenthetné a bináris 1-et, míg a nemforgó molekula a bináris 0-t."
A molekulák lehűtése nem egyszerű feladat. Még a legegyszerűbb két atomból álló molekula is sokkal összetetteb rendszert alkot mint egyetlen atom. Mindenik molekula másként rezeg és forog, amit lassítani kell, hogy energiát veszítsenek és lehüljenek. A lebegő kálcium-atomfelhőt a minden irányból érkező lézersugarak irányítják. Ez a csapda tartja az atomokat mozdulatlanul míg le nem hűlnek közel abszolút zéróra. Ezután az ioncsapda részeként, speciális rudakkal, melyeken oszcilláló magasfeszültség van, az ultrahideg kálcium-atomfelhőből kiszorítanak egy pozitívan töltött bárium-klorid molekulafelhőt, hogy véghez vigyék a hűtési folyamatot. Ahhoz, hogy a folyton vibráló, energikus molekulák hőt veszítsenek, jelentős időt kell töltsenek ebben az ultrahideg felhőben. A feltöltött molekulákat könnyebb csapdába ejteni és lehűteni mint semleges társaikat. A molekuláris ionok használata lényeges újításnak számít, ugyanis korábbi erőfeszítések már bebizonyították, hogy a semleges molekulák lepattannak az ultrahideg atomokról elégséges hőátadás nélkül. Amikor a molekuláris ion és a semleges atom egymás közelébe ér, összeszorul és összecsomósodik még mielőtt az ion eltávozna. Ilyen fajta ütközéskor az energia könnyen átjut.
Miért számít olyan hatalmas áttörésnek?
A tökéletes szimulátor fogalmával kezdhetnénk. Az információtechnikában először a nanoelektronika fogalmazta meg ezt a problémát, ugyanis a kvantumfizika összefonódott állapotainak szimulálását csakis összefonódott állapotra képes kvantumobjektum valósíthatja meg tökéletesen, klasszikus digitális számítógép nem. Ha elkészül a kvantumszámítógép, a kvantumfizika törvényeire épülő világunk minden elképzelhető véges fizikai rendszere szimulálható lesz rajta.
A kvantumszámítógépek képesek hatékonyan végrehajtani bizonyos matematikai műveleteket, például gyors Fourier-transzformációt vagy faktorizációt. Ez jelentős előnyt jelenthet bizonyos kriptográfiai problémák megoldásában. Azonban nem minden típusú számítási feladatban lesznek hatalmas sebességnyereségek a kvantumszámítógépek alkalmazásával, legalább is kezdetben.
Filozófia
A kvantumfolyamat végkimenetele az alkotóelemek sajátállapotaitól függ. Ez átfordítható a hétköznapi élet történéseire és a történéseket kiváltó okokra. (Pillangóhatás). Magasabbról nézve a dolgokat feltételezhetjük hogy a mi univerzumunk csak egy a sokból, a multiverzum egyik eleme, mely a maga sajátállapota felé igyekszik és szerepet játszik a multiverzum végkimenetelében. Hugh Everett sokvilág-interpretációja (1956) a következőképp szól: „Míg a multiverzum determinisztikus, mi nem determinisztikus, valószínűségi viselkedést érzékelünk, mivel mi csak ezt az univerzumot tudjuk megfigyelni, azaz csak a mi világunknak a szuperpozícióhoz való konzisztens állapot hozzájárulását.”
Ha az időutazás lehetséges lenne akkor a múlt megváltoztatása nem lenne hatással a jelenre, csupán újabb párhuzamos világot (lehetséges jelenállapotot) idézne a sok közül. A kvantumszámítógép működése alapján már minden, a bemenethez tartozó lehetséges kimenet létezik ezáltal az időutazás értelmét veszti. Helyette inkább a jelen párhuzamos világai között kellene utazni.
A valós idejű kommunikációra áttérve egy teljesen más témával hozzuk
összefüggésbe a kvantumszámítógépet. Az elmélet lényege, hogyha egy részecskét
szétválasztunk, a két fél, legyen bármilyen távolságra egymástól, ugyanabban az
állapotban fog maradni, szigorúan azonos körülmények között. Így ha például
egy qubitet választunk el és egyik felét logikai 1-re állítjuk, akkor a másik
fele is logikai 1-re fog állni. Az elmélet adott, a technológia viszont még nem. Ráadásul ez azt jelentené, hogy az információ gyorsabban terjed a fénynél, hisz az állapotváltozás instans módon történik. Ez az elképzelés azonban ellentmond a klasszikus fizika és a speciális relativitáselmélet alapelveinek, amelyek szerint semmi sem terjedhet gyorsabban a fény sebességénél az univerzumban. Az információgyorsaságot korlátozza az ún. no-cloning tétel, amely szerint a kvantummechanikában nem lehet hű másolatot készíteni egy kvantumállapotról anélkül, hogy az eredeti állapot megsérülne. Ez azt jelenti, hogy az állapotátvitel és az információ továbbítása a kvantummechanika szabályai szerint korlátozott.
A teleportálással már régóta foglalkoznak, talán az eddigi legjobb eredmény
egy foton teleportálása 100km-es távolságon. A kvantum teleportálás nem arról
szól, hogy egy fizikai anyag egyik helyen dematerializálódik, és a másikon
re-materializálódik, hanem arról, hogy egy foton továbbítja a kvantum állapotát
egyik helyről a másikra, a részecske szétválasztáshoz hasonlóan, a célállomáson
pedig egy klón fog keletkezni. Az eredeti foton ebben a folyamatban általában megsemmisül vagy "elbomlik".
Spintronics (Spin Electronics)
A kvantumszámítógép az elektronok spinjével számol, ilyen technológia a Spintronics is. Olyan áramkörökről van szó, ahol az elektronok spinjét és nem az elektromos töltését mérik. Különböző anyagok mindkét spinű elektront tartalmazzák és a Spintronics feladata hogy valahogyan ezeket csoportosítsa, fenntartsa az állapotokat és leolvassa az értékeket.
- Csoportosítás: a különböző spinű elektronok sokféleképp csoportosíthatók. Ha egy hengeres elektromos vezetéken az elektromos töltések megindulnak egy irányba, akkor az elektronok spinje a vezető körül kialakult mágneses mező irányába fog mutatni (spin Hall-efektus). A töltések irányváltoztatásakor a spinek is megfordulnak, de külső mágneses mezővel is meg lehet változtatni irányukat. Ha ezek az elektronok egy félvezetőre kerülnek, akkor annak más-más széleire gyülekeznek a különböző spinű elektronok. Ha az elektronokat grafén vezeti, akkor annak is hengeresnek kell lennie a rézvezetőhöz hasonlóan, hogy a spinek mind egy irányba mutassanak (karbon nanocsövek).
- Az állapot fenntartása: például szűrővel, azaz ha már ismert egy elektron spinjének iránya, akkor azt olyan anyagon kell átküldeni, amely csak az adott irányú spinnel rendelkező anyagokat engedi át.
- Leolvasás: a legnagyobb kihívás, ugyanis amint egy szabad elektron kölcsönhatásba lép a környezetével, rögtön megváltozik a spinje. A spinfüggő tunneling eljárás egy foszfor-atomokkal szennyezett szilíciumlapon alapszik, melyen a foszfor-atomok extra elektronokat hoznak létre a szilíciumlapkán, lehetővé téve azok kiválogatását és spinjeinek leolvasását oszcilláló nukleáris mágnesses mezővel (NMR) vagy pedig lézerrel. A lézerfény hatására kötött excitonok jönnek létre, melyek alapjában véve ellentétes töltésű lyukak, melyeket a félvezetőbe lépő fotonok által gerjesztett elektronok hagynak hátra akkor, amikor átlépnek a valenciasávból a vezetési sávba. Ebben az esetben a kötött excitonok a foszfor-szennyeződésben maradnak, ám a Coulomb-erő mindeniket összetartja a hozzá tartozó elektronnal és mikor ezek egyesülnek a felszabaduló energia elég erős lesz ahhoz, hogy kilökje az extra-elektronokat. Az elektronlöket elektromos áramot produkál, melyet megmérve megállapítható az elektronok spinje. Bár a mérés után az elektronok spinje megváltozik, de pontosan meghatározható, hogy milyen volt a változás előtt. Ha tehát az elektron spinjét más mennyiségbe - például elektromos töltésbe - konvertáljuk, akkor a mérés pontossága javul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése